 |
Meglehetősen szerencsés módon a középkori templom roncsolt falain, kriptáin és járószintjein kívül egy római kori emlék is előkerült a gázárok alján mintegy 10-15 centiméterrel(!!!) a gázcső alatt.
Forbát várostervezői érzékenysége Pécsett az országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet megbízásából készült sarokházán (Felsőmalom u.27.-Rákóczi út 69-71.) mutatkozik meg.
Készítette: Melocco Miklós, Kossuth-díjas,Érdemes-művész.1977. Helyszín: Barbakán-kert.Rongálás: folyamatosan.
Árvai Attila-hegedű,Árvai Attiláné-zongora, Hágen Zsuzsa-tánc,Hegedűs Orsolya-fuvola, Garamvölgyi Attila-zongora,Rónaszéki Mónika-zongora,Szalai Klára-zongora,Vörösné Udvardy Gizella-oboa.
(4) Közreműködött:Szabó Dániel és Borbély Mihály.
Megnyitotta: PINCZEHELYI Sándor képzőművész.
A lelőhely nyugati végében, a Karasica ártere felé lejtő domboldalban 4-5. századi, ún. tégla- és földsírokat egyaránt tartalmazó temetőre leltünk. Mivel a temetkezések a villagazdaságtól elég messze kerültek elő, feltehető, hogy egy, a villa felhagyását követően itt létesült falu temetőjére bukkantunk. A több, mint száz sír történetileg roppant érdekes, hiszen éppen a Pannonia tartomány összeomlása körüli évtizedekben keletkezett temetkezéseket tartalmazza.
2005 és 2007 között az M6-M60 nyomvonalon folyó régészeti ásatásokat légifelvételeken is dokumentáltuk. A légifelvételek több szempontból is segítik a régészeti munkát. Tájékoztatást nyújtanak régészek és dokumentációt elkészítő munkatársak számára a feltárt jelenségek viszonyáról, tágabb kontextusba helyezik őket.
A nyílt napon,bárki megtekinthette az ásatást és a legszebb előkerült tárgyakat.
Az Önkormányzat elhatározása szerint egy olyan területet alakítanak ki, amely rendezvények megtartására is alkalmas lehet. |
 |
A pécsi bauhäuslerek csoportos és egyéni működésének, Bauhaus-beli pályafutásuknak, széles nemzetközi kapcsolatrendszerüknek, az egyes életutak szerteágazó alakulásának bemutatása.
Lebegő, könnyed, előreugró csíkja fehér homlokzatával finom jel a tájban. Lakói annyira jól érezték magukat benne, hogy amíg az időjárás engedte, használták.
A római településhez tartozó jelenségek csak a csapadékcsatorna árok nyugati végénél (Rákóczi u. - Bajcsy Zs. u. kereszteződésénél) kerültek elő: falrészlet, faszenes égésréteg és talán egy útrészlet.
Földes Imre zenetudós egyetemi tanár,Hámori József kutatóprofesszor, egyetemi tanár,Nagy Dénes matematikaprofesszor előadása:
(3) 2009.02.21.Művészetek Háza. Megnyitotta: KESERÜ Katalin művészettörténész.
A rómaiak a Dunántúl területén a Kr.u. I. század második felében szervezték meg Pannonia provinciát. A régészeti leletek bizonyítékai alapján azonban a helyi, nagyrészt kelta lakosság még sokáig őrizte hagyományait úgy a mindennapi életükben, mint művészetükben és hitvilágukban.
Magyarországon az útépítéseket kísérő hatalmas földmunkákat ma már minden esetben megelőzi a tervezett nyomvonalon a föld alatt rejtőző régészeti lelőhelyek felderítése és megmentése. Az autópálya építésekkel összefüggő megelőző régészeti feltárások óriási lehetőséget nyújtanak történelmünk behatóbb megismeréséhez. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Régészeti Osztálya végezte az M6 autópálya - M60 gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódó régészeti munkálatokat. |
 |
Földhöz simuló tömegével, puritán formáival e ház páratlan e villatelepen. A Pécsi Képzőművészek és Műbarátok társasága 1936. évi őszi kiállításán bemutatta e ház terveit , a mecseki nyaralóépülettel és a Mátyás-király telek beépítési javaslatával együtt.
A szobrot TAUBERT László szobrász ajándékozta Magyarországnak.1995.12.24.
Saját zenei kutatások és a magyarság.
2009.02. 26.Művészetek Háza PécsMINIATŰRÖK Improvizációk és saját kompozíciók
13. Meglepetés: két négykezes Párbeszéd improvizáció Király Csabával
2) HATTYÚHÁZ KIÁLLÍTÓTÉR. Grafikák és rajzok.
PÉCSI GALÉRIA. Festmények.
Az ún. Lengyeli kultúra népessége a Kr.e. V. évezredben élt a területen. Még nem ismerték a fémmegmunkálást, fából, kövekből és csontokból készült eszközökkel alakították mindennapi életüket. A kultúrára jellemzőek a vékonyfalú, jó minőségű, vörös festéssel díszített edények és a változatos formájú idolok.
Ünnepélyesen megnyitották azt a kiállítást, melyet az út nyomvonalán feltárt tárgyakból és állati maradványokból állítottak össze. |
 |