"K I E G É S Z Í T É S E K "
A Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum. ifj. FICZEK FERENC "Kiegészítések" című kiállítása,az Oratóriumban.
Megnyitó: 2011. november 11-én pénteken 17 óra. A kiállítást megnyitotta: DOBOVICZKI ATTILA.
A kiállítást rendezte:Mattyasovszky Zsolnay Péter
Két világ határán - Ficzek Ferenc képei
elhangzott Ficzek Ferenc kiállításának megnyitóján,
Budapesten a Kiscelli Múzeumban, 2011. november 11-én
Ficzek Ferenc két valóság határán egyensúlyoz, amikor a fotográfia és a festészet eltérő képességeit használja jelen kiállítás képein. E két, fajsúlyos képalkotói eljárás során megfigyelései a látvány, a természeti környezet efemer jelenségeire koncentrálnak, amikor is a fotográfia dokumentatív képességeit és saját festői megfigyeléseit vonatkoztatja egymásra. Nyilvánvalóan az érdekli, hogy a fotográfiai látvány miképpen írható át, egészíthető ki festői eszközökkel, milyen festői rend teremthető meg a - látszatra - kaotikus, rendszertelen természeti formák és alakzatok látványvilágában. Ficzek ugyanakkor nem bízik a véletlenben: bár igyekszik elhitetni velünk, hogy a fotográfiai látvány dokumentatív, ám már munkáinak fotó-elemei is árulkodóak. E fotográfiák - melyeket akár önálló értékű alkotásoknak is tekinthetnénk - a maguk sajátos, szubjektív, lírai dokumenta rizmusukkal beszédes lenyomatai a fotográfus alkotói rezdüléseinek, habitusának. Egy olyan szenzualitásról adnak képet, mely a valóság, a létezés elemi formáit, elemi struktúráit kutatja - ahol a pillanatnyi valóság-szeletek megragadásának eszközeként a "bevált" technológiát, a bevált apparátust hívja segítségül. Ez a strukturalista-analitikus hagyomány nem idegen a pécsi közegtől; Ficzek hátizsákja ebben a vonatkozásban alaposan ki van tömve. Azok a jelelméleti és struktúranalitikai kérdéskörök, melyek a hatvanas-hetvenes években a szemiotikai diskurzusban, vagy éppen a geometrikus-absztrakt és a harde edge festészeti törekvésekben jutottak felszínre, nála kézzelfogható örökségként és iskolaként jelölték ki alkotói létezésének kereteit, határozták meg látásmódját.
Fotó: ifj.Ficzek Ferenc
De nehogy azt higgye bárki is, hogy Ficzek ezáltal a bölcsek kövének lenne őrzője, haszonélvezője: nehéz, terhes örökség ez. A hatvanas-hetvenes évek látványközpontú vezérelvei - gondoljunk csak Guy Debord 1960-ban megjelent, A spektákulum társadalma c. kiáltványszerű alapművére - éppen a bevált stratégiák és apparátusok hatalmi/uralmi kötöttségeit hangsúlyozzák. Azét a függőségét, mely abban érhető tetten, ahogyan a kor képalkotó eljárásai, mindent elborító iparszerű technológiái telepednek rá a társadalomra. E kötöttségből csakis az autonóm cselekvésformák, szubjektív látásmódok jelenthetnek kitörést.
A strukturalista látvány teorémája paradigmaszerűen a megvalósult és a szándékolt - a valós és az ideális - állapot közti különbséget fogalmazza meg.
A valós állapot mára a hiperrealitásba csapott át, a mediatizált valóság legkülönfélébb területeit érthetjük ezalatt. Ficzek ezt használja ki, ahogyan az új mediális technológiák által a valóságról is új típusú ismereteket, tapasztalatokat szerezhet. Ficzek ugyanis már régen nem a közvetlen valóságot, a természeti környezetet vizslatja, hanem annak mediatizált lenyomatait, modellszerűvé formált állapotait. Ezeket teszi megfigyelésének tárgyává, s ezeket a fotográfiai transzformációkat helyezi további vizsgálódásainak festői terepére. Ficzek festői eljárásmódja kíméletlenül hatol be a dokumentatív réteg mögé; e festői praxis lényegében a dekonstrukció és a reduktivizmus sajátos elegye. A festő tovább építi a fotó-szüzsében meglévő lírai vonalat, amikor is kiválogatja, megtisztítja azokat a képi elemeket, melyek számára a szándékolt valóság részeseivé válhatnak. Ezzel együtt olyan új összefüggéseket is igyekszik definiálni, melyek ennek a szándékolt valóságnak a strukturáltságát erősítik. A modellét, mely a valóság e két típusának a lehetséges kauzalitását mutatja; a modellét, mely a valós és az elképzelt állapot közötti átmenetet tárja elénk.
Ficzek ugyanakkor már rég meghaladta azt a számára eleminek tekinthető útmutatást, melyet a természet jelenségeinek moduláris egységekre és struktúrákra történő felbontásában és újrarendezésében fogalmazhatunk meg. Számára már nem kérdés, hogy mik alkotják meg a valóság ábrázolásának formai- és stiláris alapegységeit, összefüggéseit, nem az érdekli, hogy miképpen építhető újjá az alapegységeire bontott valóság. Az ő számára nincsenek meghatározó alapegységek, nincsenek meghatározó "nagy" összefüggések. Alkotói habitusa azt közvetíti, ahogyan a két valóság közti átmenetek, a valóság létmódjainak átmenetei transzcendenssé tehetőek. S nemkülönben azt is, hogy milyen felkészültség, milyen morális tapasztalat és fegyelem szükséges a valóság-látványba történő elemi szintű beavatkozáshoz, új valóság-helyzetek kialakításához.
E képek szerzőjét régóta próbálom megismerni, régóta próbálom képeit megérteni, elhelyezni saját világomban. Köszönöm, hogy most megérthettem ezekből valamit.
Kívánom, hogy Önök is megtalálják e képek helyét a világban!
A kiállítást ezennel megnyitom!
