I.Pécsi Irodalmi Fesztivál.
2009.05.12-15.

2009. május 12. kedd
május 12. kedd, 10 órától 16.30 óráig, Sétatér, Kioszk-terasz
VERS-alkalmak, játékok, kis pihenők, iramodások
Az Árnyékszínház és a Vörös Hold Színház akciója
Esőhelyszín: Művészetek és Irodalom Háza, Fülep Lajos terem
május 12. kedd, 16.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
Mesedélután kicsiknek, nagyoknak
Lackfi János és Tóth Krisztina olvas fel gyermekverseiből, meséiből
május 12. kedd, 18 óra, Klubterem
Burger Barna: Íróportrék című kiállításának megnyitója
A kiálllítást megnyitotta: Kőrösi Zoltán író.
"...nagyon kevesen vannak, akik tudatosan, előre felépítik azt, ahogyan majd elvégzik a munkát. Ebből következően kevés olyan kolléga van, akivel azonosulni tudnék, de nincs rá igazán szükség, hiszen a fotózás magányos szakma"- mondta Burger Barna egy interjúban. Hogy ez mennyire így van, azt most nyíló két kiállításán a közönség maga is tapasztalhatja. A Pécsi Irodalmi Fesztiválhoz kapcsolódóan megrendezett kiállításnak van egy hagyományos és egy rendhagyó része. Az Íróportrék címmel kiállított anyag válogatás a neves fotós eddigi életművének javából, az Írók mezben című sorozat pedig Burger Barna sportélményei kapcsán született.

május 12. kedd, 18.30 óra, Breuer Marcel terem
Könyvbemutató
Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek (gyávaság)

A Kalligram kiadásában idén megjelent regényről Ágoston Zoltán kritikus beszélgetett a szerzővel.
A családregény az 1800-as évek végétől a jelenig kíséri végig egy család, öt generáció életét; megalkuvásról, szerelemről, beolvadásról és életben maradásról, boldogságról és gyávaságról beszél.
A könyvbemutató a Szépírók Társasága támogatásával valósult meg.
május 12. kedd, 20 óra, Trafik kávézó (Perczel u. 22.)
Kávéházi esték
Konrád György felolvasóestje
A beszélgetés résztvevői voltak: Thomka Beáta irodalomtörténész, Szalay Tamás, a Pécs2010 Menedzsment Központ kulturális igazgatója, Ágoston Zoltán kritikus, a Jelenkor főszerkesztője.
Zongorán közreműködött: Bagi Dániel.
2009. május 13. szerda
május 13. szerda, 10 óra, Breuer Marcel terem
Kerekasztal-beszélgetés
Téma: Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senki földjén című könyve
A beszélgetés résztvevői: Bezeczky Gábor (MTA Irodalomtudományi Intézet), Havasréti József (PTE), Sári B. László (PTE). Moderátor: Szolláth Dávid (Jelenkor)
május 13. szerda, 15.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
Színészek irodalmi pódiuma
Füsti Molnár Éva (PNSZ) és Czéh Dániel (JESZ) színművészek összeállítása kortárs és klasszikus magyar irodalmi művekből
május 13. szerda, 16.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
Fiatal szerzők pódiuma
Dunajcsik Mátyás és Szvoren Edina olvas fel műveiből
Moderátor: Keresztesi József szerkesztő, kritikus
május 13. szerda, 17 óra, Színház tér
Színészek irodalmi pódiuma
Füsti Molnár Éva (PNSZ) és Czéh Dániel (JESZ) színművészek összeállítása kortárs és klasszikus magyar irodalmi művekből
május 13. szerda, 18.30 óra, Breuer Marcel terem
Könyvbemutató
Csaplár Vilmos: Hitler lánya
A Kalligram kiadásában megjelenő regényről Mészáros Sándor, a kötet szerkesztője és Ágoston Zoltán kritikus beszélgetett a szerzővel.


A Hitler lánya az idei könyvfesztivál egyik szenzációja. A regény a zsidó-magyar együttélés huszadik századi történetét jeleníti meg. Egy alföldi félárva parasztfiú és egy felvidéki, zsidó származású lány tragikus szerelme és a nagy, történelmi sorsfordító események (1944 és 1956) drámai pillanatai kapcsolódnak össze ebben a filmszerű, remekül pergő kalandregényben.
A könyvbemutató a Szépírók Társasága támogatásával valósult meg.
május 13. szerda, 20 óra, Trafik kávézó (Perczel u. 22.)
Kávéházi esték
Parti Nagy Lajos felolvasóestje
Az egyik legolvasottabb kortárs írónk-költőnk szeretni valóan groteszk világlátásával és sajátos nyelvezetével sokaknak lopta be magát a szívébe. Izgalmas és sokoldalú íróegyéniség, aki a lírától a nagyepikáig minden műnemben jeleset alkotott, novelláiból filmszemle-fődíjas film készült, darabjait folyamatosan játsszák a színházak..
A házigazda volt: Keresztesi József szerkesztő, kritikus.
2009. május 14. csütörtök
május 14. csütörtök, 10 óra, Fülep Lajos terem
"Review within review"
Nemzetközi irodalmi találkozó
A Jelenkor Alapítvány szakmai programja
A Közép- és Dél-Európa országainak irodalmi folyóiratai által létrehozott kezdeményezés a kulturális csere egyik legelevenebb csatornája az elmúlt néhány évben, melynek Magyarországról a Jelenkor folyóirat a tagja. A folyóiratok egymás irodalmait az eredeti nyelvből fordított szövegekből összeálló cserelapszámok által mutatják be saját olvasótáboruknak. E fő tevékenységük mellett a folyóiratok a partnerországok különböző helyszínein rendszeresen találkoznak, közös rendezvényeket szerveznek. Pécsett ez alkalommal a harmadik nemzetközi találkozóra került sor. Ezúttal a szlovén Apokalipsa, a horvát Quorum és az aradi ARCA című folyóiratok, valamint a Jelenkor szerzői és szerkesztői találkoztak. A mostani találkozó előadásai is a tágan értelmezett közép-európai, illetve délkelet-európai országok irodalmáról, kultúrájáról szóltak.
Program: Medve A. Zoltán és Ladányi István, valamint a szlovén Primo� Repar előadásait követően az aradi ARCA folyóirat bemutatkozására került sor.
május 14. csütörtök, 15.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
Színészek irodalmi pódiuma
Létay Dóra és Köles Ferenc (PNSZ) színművészek összeállítása kortárs és klasszikus magyar irodalmi művekből
május 14. csütörtök, 16.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
Mesedélután kicsiknek, nagyoknak
Kukorelly Endre Samunadrág c. verseskötetéből, Darvasi László Trapiti-köteteiből olvasott fel.
május 14. csütörtök, 17 óra, Színház tér
Színészek irodalmi pódiuma
Létay Dóra és Köles Ferenc (PNSZ) színművészek összeállítása kortárs és klasszikus magyar irodalmi művekből
május 14. csütörtök, 18 óra, Breuer Marcel terem
"Review within review" felolvasóest

A Jelenkor Alapítvány programja
A felolvasóest a japán haiku versforma jegyében zajlott. Ez a régi japán versforma napjainkban az egész világon nagy népszerűségnek örvend. A szlovén Apokalipsa folyóirat a Haiku World Association tagjaként soknyelvű (köztük magyar fordításokkal) haiku antológiát adott ki. A kortárs magyar irodalomban is számos szerző kísérletezett e formával, a legegyénibb módon talán épp a Pécsett élő Bertók László.
Felolvastak: Bertók László, Kukorelly Endre, Primo Repar (Szlovénia)
május 14. csütörtök, 19.30 óra Fülep Lajos terem
Esterházy Péter felolvasóestje.

A nemzetközi kulturális életben is jól ismert író estjének középpontjában a tavalyi könyvhétre megjelent regénye, a Semmi művészet áll. A kötet sajátságos "anyafutballnyelvéből" hallhattunk részleteket a szerző előadásában, s mindenekelőtt erről a művéről kérdezte őt az est házigazdája, Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője. Szó esett még Esterházy Péter készülő drámáiról, a színházhoz való viszonyáról, valamint munkái nemzetközi recepciójáról is.
2009. május 15. péntek
május 15. péntek, 10 óra, Fülep Lajos terem
"Review within review"
Nemzetközi irodalmi találkozó
A Jelenkor Alapítvány szakmai programja
A Közép- és Dél-Európa országainak irodalmi folyóiratai által létrehozott kezdeményezés a kulturális csere egyik legelevenebb csatornája az elmúlt néhány évben, melynek Magyarországról a Jelenkor folyóirat a tagja. A folyóiratok egymás irodalmait az eredeti nyelvből fordított szövegekből összeálló cserelapszámok által mutatják be saját olvasótáboruknak. E fő tevékenységük mellett a folyóiratok a partnerországok különböző helyszínein rendszeresen találkoznak, közös rendezvényeket szerveznek. Pécsett ez alkalommal a harmadik nemzetközi találkozóra kerül sor. Ezúttal a szlovén Apokalipsa, a horvát Quorum és az aradi ARCA című folyóiratok, valamint a Jelenkor szerzői és szerkesztői találkoznak. A mostani találkozó előadásai is a tágan értelmezett közép-európai, illetve délkelet-európai országok irodalmáról, kultúrájáról szóltak.
Program: Thomka Beáta és Szolláth Dávid előadásai után a zágrábi Quorum folyóiratot mutatják be Miroslav Mićanović és Branko Čegec írók, a lap szerkesztői.
május 15. péntek, 11 óra, Breuer Marcel terem
Könyvbemutató
Sz. Koncz István: Fele játék, fele gyötrelem (válogatott interjúk)
A bemutatón közreműködött Ágoston Zoltán, Bencze Attila, Gerendás Péter, valamint Vitray Tamás.
május 15. péntek, 15.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
Színészek irodalmi pódiuma
Lipics Zsolt (PNSZ) és Juhász Mátyás (JESZ) színművészek összeállítása kortárs és klasszikus magyar irodalmi művekből
május 15. péntek, 16.30 óra, Sétatér, Kioszk-terasz
"Lázár Ervin emlékére"
Pódiumbeszélgetés és felolvasás Grecsó Krisztián és Darvasi László írókkal
A műsor az egykor Pécsett működő író gyermekirodalmi munkásságát eleveníti fel. A felolvasással kísért beszélgetésben a mesélőkedvű (felnőtt-) regényeiről ismert Grecsó Krisztián és Darvasi László, a nagysikerű Trapiti c. meseregények szerzője idézi meg a meseíró Lázár Ervint.
május 15. péntek, 17 óra, Színház tér
Színészek irodalmi pódiuma
Lipics Zsolt (PNSZ) és Juhász Mátyás (JESZ) színművészek összeállítása kortárs és klasszikus magyar irodalmi művekből
május 15. péntek, 18 óra, Trafik kávézó (Perczel u. 22.)
Kávéházi esték
Háy János felolvasóestje
Háy János írót, aki színpadi szerzőként is komoly sikereket ért el az elmúlt években, a pécsi közönség is jól ismerheti, hiszen a város színházai évek óta szinte folyamatosan játsszák egy-egy darabját. A 80-as évek elejétől verseket publikált, számos verseskötete jelent meg, majd novellák és regények írójaként vált ismertté. Az idei könyvfesztiválra megjelent kispróza-kötetéről, valamint drámáiról és a színházról kérdezi őt Ágoston Zoltán kritikus, a Jelenkor főszerkesztője.